•  

  •  

  •  

  •  

  •  

Joe Fritz 

 

Fritz József jazzklarinétos 1978. január 22-én született Budapesten. Zenészcsaládból származik: nagyapja hegedült, édesapja a fia megszületéséig klarinétozott, nővére zongorázott, ő pedig hét évesen hegedülni tanult. Négy évvel később Benny Goodman hatására tért át a klarinétra. Előbb az újpesti zeneiskola növendéke volt, majd id. Herrer Pál tanítványa lett. Balogh Józsefnél klasszikus klarinéttudását fejlesztette. A Benczúr utcai jazziskolában Pap József volt a tanára. Már korán saját zenekarokat vezetett. Előbb Pannon Jazz Group, majd Pannon Jazz Stars néven szerepelt első együttese. Több mint négy éven át vezette Dunakeszin a 424-es jazzklubot. A fővárosban szintén az ő irányításával működött három évig a Zrínyi utcai Budapest Swing Klub. A Gramofon egyik külsős szerzőjeként egy ideig a jazzkritika-írásban is gyakorolta magát. 1997-1998-ban a Bohém Ragtime Band tagja volt, 1998-ban pedig Mazura Jánossal utcazenész-fesztivált nyert Olaszországban (a díj egy tuba volt). Ugyancsak Mazura Jánossal dolgozott együtt a Creative Art Trio egyik albumán, ahol Szalóky Béla volt a harmadik meghívott vendég fúvós. 1996-ban részt vett egy párizsi nemzetközi klarinétversenyen, azóta áll kapcsolatban több nemzetközi hírű jazzklarinétossal, többek között Buddy DeFrancóval, Paquito D’Riverával és Eddie Danielsszel. Jelenleg két zenekarban játszik, egyrészt a maga vezette Fritz Jazz Bandben, másrészt a Freemen nevű dixieland formációban. Utóbbiban bendzsó és gitár hallható, a bőgőt tuba helyettesíti, és nincs dob: ez az egyik legspeciálisabb felállású dixieland együttes ma Magyarországon.

Discografia:

Cikkek:

Klarinéttal a hagyományok szolgálatában

Joe Fritz - I Remember Hank, Salute to Henry Mancini

Joe Fritz Band: Salute To Benny Goodman

Vakrepülés Fritz Józseffel

A magyar jazzklarinétozás története

Nyáresti jazz Budán - a Joe Fritz Band

 

Home Page: www.facebook.com/fritzjazz