Kenny Garrett: Beyond The Wall

Magam is meglepve látom, hogy csupán három csillagos ez az alapvetően jó lemez, mely azonban összhatásában mégis csalódást okoz hallgatójának. Csalódást kelt a zenekar vezetője, aki nagyon keveset mutat meg magából, illetve művészi képességeiből ezen az albumon. Háttérbe húzódása érthetetlen. Mellette szinte végig jelen van a lemezen a tenorszaxofonos Pharoah Sanders, aki legalább annyira meghatározó személyiség a CD-n, mint Garrett. Sőt: ugyan a lemez kilenc szerzeménye mind Garrett tollából való, mégis a leggyakrabban azt érezzük, hogy a számokat a Coltrane-től populáris irányba eltávolodott, de a szaxofonos fémjelezte hagyománnyal teljesen sosem szakító Sanders írta őket, fél szemmel egy másik nagy mesterre, McCoy Tynerre figyelve. Garrett csapatában a kiváló Mulgrew Miller kapja Tyner szerepét, mellyel heroikusan meg is küzd. Mégis egyenetlennek mondható a teljesítménye, hiszen alkalmanként sikerül megőriznie a kellő távolságot a mestertől, máskor azonban Tyner-stílusgyakorlatnak hat, amit játszik. Ugyanez duplán igaz a Now című szerzeményre, melyben Miller mellett Bobby Hutcherson szintén tyneri manírban vibrafonozik.

Többszöri hallgatás után is olyan érzésünk marad, hogy ez a zenei pièce bien faite nem szembesíti hallgatóit valódi drámákkal, talán az egyetlen May Peace Be Upon Them zárószám kivételével, mely a lemez egyetlen kvartettfelvétele. Itt Garrett magára marad, és rendkívüli erővel fúj, de a lemez maradékában a gondosan kimunkált, csiszolt modorosság dominál. Garrett orientalizmusa szintén művinek hat, még akkor is (Realization), amikor tibeti buddhista kántálás fölé játszik a zenekar. A CD címét – Garrett intencióival nyilvánvaló ellentétben – úgy is értelmezhetjük, hogy ezt a zenei világot egy Kínai Nagy Fal választja el mindattól, ami szellemileg-művészileg inspirálta.

Máté J. György