Alvin Queen: Mighty Long Way

 

Queen a mesteri dobosok egyike: könnyed, mégis precíz, tökéletes timinggal. Szólói elegánsak, ösztönösen érzi, mennyi befogadható a játékából. Hibátlanul swingel, de szabadabb improvizatőröket is pontosan kiszolgál. Tizenegy évesen a Gretsch cég estjén Max Roach, Art Blakey, Elvin Jones és Mel Lewis társaságában dobolt, mint csodagyerek, és életének legnagyobb zenei élménye John Coltrane 1963-as Birdland-koncertje volt, ahol Elvin Jones egy időre beültette a maga helyére. A szegény családba született Queen még ekkoriban is cipőpucolással kereste a kenyerét.

Hogy milyen muzsikus lett belőle, azt mintegy húsz évvel ezelőtt a budapesti közönség is megcsodálhatta, amikor a dobos Csík Gusztáv és Ørsted Pedersen oldalán triózott fővárosunkban.

Ez a tavaly márciusban felvett szextett-album tökéletesen beváltja a hozzá fűzött reményeket. A dobos ma is igen dinamikus előadásokkal szórakoztat, s zenéjével elsősorban az érzelmeket, nem pedig a gondolatokat veszi célba. Zenekara izgalmas hardbop felállásban játszik: a két fúvóst (Jesse Davis, Terrell Stafford) gitár, dob, ütők és Hammond-orgona egészíti ki, utóbbi pótolja a bőgőt, mely csak két számban kap szerepet. Mégis kicsit egyhangúnak éreznénk a hangszereléseket, ha három felvétel után nem következne egy Jesse Davis-blues, benne három dögös hangszerszólóval. Egy idő után arról is hajlamos volna megfeledkezni a hallgató, hogy Alvin Queen lemezéről van szó, ha Jesse Davis Alba című szerzeményébe nem illesztettek volna egy formás dobszólót, majd az album végén nem következne egy közel kilencperces szóló bravúrdarab, a Drum Thing, melyben Queen felvonultatja egyszemélyes nehéztüzérségét.

Máté J. György

 

.