Gadó Gábor-Byzantinum

 

Gadó Gábor valószínüleg a legtermékenyebb magyar jazzmuzsikus, aki 1999 óta a tizedik saját albumával rukkol elő a BMC jóvoltából, nem beszélvén a többi kilencről, melyeken meghatározó közreműkődő. Ez a statisztikai tény bőbeszédűséget sugall, ami látszólag ellentmondásban van Gábor meditatív, a belső világ útain haladó személyiségével. A Byzantinum igen változatos, hol szabad zenei, hol relatíve konvencionálisan strukturált, hol pontszerűen elhelyezett hangokból álló, minimalista, hol sűrű texturájú, szenvedélyes atmoszférájú darabjait hallgatva előjönnek, és egységbe rendeződnek a hosszú évek során elszórt, olykor miniatűr beszélgetés-meditációink darabjai. Az album kisérőfüzetében Dolinszky Miklós archaikus nyelven írott apokrif szózata a 21. század, istentől elfordult, a teremtés örömét a maguk örömpótlékaival elpusztító emberekre váró apokalipszis után azt prófétálja: „46. Amiképp kívül a’ pusztulás mindent eggyé tett, azonképpen az emberek a’ szivökben lettek eggyé…. 48. És ismét egyszerű lett az embereknek életek.” A legelső Gadó együttes neve Joy azaz öröm volt, és a kultúrák egybekapcsolódásáról szólt (Cross Cultures), de ahol egy visszatérő, régi dal enyhíti a tompa, nem szűnő fájdalmat, és a gondolatok melankólikus játékban mosódnak össze. Az akkori kompoziciók később vissza-visszatérnek.

Gadó Gábor elindult nyugat felé, majd ismét keletre, úgymond „hazafelé” tartott, és most itt is, ott is van, hiszen az isten Bizáncban is ugyanaz az egy. A jól ismert francia együttes tagjain kívül alternatív ritmusszekciót alkot Szandai Mátyás és Geröly Tamás, aki nyugati eszközökön keleti dramaturgiával intonál, Fábry Boglárka marimbája és vibrafonja már más BMC opuszokat is átzengett, és a kortárszenei hangzásvilágot teszi tágasabbá Rozmán Lajos klarinétjaival.

 

Szigeti Péter

.