Kalifornia keleten: Bill Evans - California Here I Come

Ennek a mindössze 51 évet élt nagyformátumú zenésznek a hatása a zongoristákra olyan meghatározó, mint Coltrane-é a szaxofonosokra. A jazztörténet legintellektuálisabb felfogású pianistájának játékmódja üdítő kivételt jelentett az 50-es, 60-as évek sokszor harsány, agresszív zenei produkcióinak sorában. Olyan elődök hatására, mint Bud Powell vagy Lennie Tristano, Evans kifejlesztette sajátosan lírai, árnyalatgazdag, „impresszionista” stílusát, amelyet visszafogott, leheletkönnyű billentésmód, lágy, melankolikus hangvétel és ötletes, hosszú frazirozások jellemeztek.

Igazi eleme a trió volt, ebben a formációban készítette terjedelmes rögzített zenei örökségének nagy részét. Triói a jazztörténet legnagyobb kombinációi közé tartoznak. Nála egyenértékű szerepet kapott a másik két hangszer is, különösen a bőgő, namcsak a szokásos kísérőszerepre kárhoztatta partnereit az interpretáció során.

Ez az album tizenöt jólismert jazz sztenderdet tartalmaz Bill Evans értelmezésében. A korong az első track-ről kapta megtévesztő címét, holott a new yorki Village Vanguardban rögzítették 1967 forró augusztusának kilenc egymást követő éjszakáján. Ott, ahol külön kis házi stúdió szolgálja a jazztörténeti fontosságú felvételek megörökítését. A session külön érdekessége az, hogy Eddie Gomez mellett ezúttal egy igen erőteljes dobos – Philly Joe Jones – kíséri a melankóliára hajlamos Evans-t. Ismeretes, hogy a ritmus nem volt a legerősebb oldala a zongoristának, Jones viszont olyan káprázatos szvingelésre készteti, ami egészen kiemelkedővé teszi a 75 percnyi anyagot. Ha valakinek ez lesz az első Bill Evans lemeze, biztosra veszem, hogy még számos fogja követni…

Márton Attila