•  

  •  

  •  

  •  

  •  

Légy boldog! - Get Happy

The Harold Arlen Centennial Celebration

 

A gyűjtők nagyrésze (köztük persze jómagam is) nem nagyon szereti a válogatásokat, bármilyen vélt vagy valóságos logikai meggondolás alapján történnek is. Még leginkább elfogadható az olyan kompilláció, amikor egy adott zeneszerző személye az összekötő kapocs. Ilyen a neves amerikai dalszerző, Harold Arlen születésének századik évfordulójára kiadott album, amely 16 remek kompozícióját a múlt század második felét átívelő felvételeken 16 neves énekes előadásában hallgathatjuk meg Ellától Diana Krallig, Armstrongtól Joe Williamsig.

A Broadway és Hollywood számára dolgozó összes legendás dalszerző közül Harold Arlent a leginkább jazzes komponistaként tartják számon. A század első felének híres fekete énekesnője és filmszínésze Ethel Waters a legfeketébb fehér embernek nevezte, nyilván zenéje hangvételére célozva. Élettörténetének ismeretében nem is csodálkozunk ezen. Apja a buffalo-i zsinagóga kántora volt, szellemi polihisztor, aki nyitott volt minden kultúrára. Házának egyik felét egy fekete család bérelte, ami az 1900-as évek elején még Északon sem volt túl gyakori. A gyerekek együtt nőttek fel, így az ifjú Harold számára a tolerancia, a faji integráció teljesen természetes volt.

A válogatást a nagy komponista fia Sam Arlen végezte és az album kísérőfüzetében lebilincselő kommentárokat fűz minden dalhoz. Csak egy szenzációs érdekesség: az egész földkerekségen ismert és kedvelt „A szivárvány felett” c. Arlen-slágert, amely Oscar-díjat is nyert, az MGM korifeusai ki akarták hagyni az „Óz a csodák csodája” c. filmből… Szrencsé(jük)re bennhagyták…

Az Arlen-centenáriumra megjelentetett lemez dalai a legnagyobb amerikai énekesek tolmácsolásában még háttérzeneként is igazi élményt jelentenek.

Márton Attila

.