The Jon Hemmersam, Szilárd Mezei Quartet - Konnex

 

Ez a kiváló lemez mindenekelőtt a dán gitárvirtuózt állítja reflektorfénybe. Egyben arra bizonyság a 2009-ben Budapesten rögzített hanganyag, hogy az európai jazzvilágban is „több dolgok vannak földön és egen”, mintsem gondolnánk. Hemmersam neve eddig nem szerepelt a magyar jazzbarátok köztudatában, de a Konnex-CD meghallgatása után ennek változnia kell.

            A kvartett hat közös szerzeménye komponáltnak ható „string jazz” és szabad improvizációs elemek sorából áll. A darabok a könnyeden, de sohasem magamutogatóan virtuóz gitáros játéka köré épülnek, ha történeti hasonlatot keresünk e zenéhez, először alighanem a Revolutionary Ensemble és a String Trio Of New York jut majd eszünkbe.

            Hemmersam játéka ellentmondani látszik annak a korábbi trendnek, hogy míg az amerikai free improvizatőrök általában az individualista megközelítést kedvelték, vagyis az együttesből mintegy kilépve a szólókra helyezték a súlypontot, addig az európai free hagyományban egy kollektivista zenei filozófia honosodott meg. A dán gitáros sokat szólózik, gondolkozva és elgondolkoztatóan, Mezei Szilárd pedig példás szerénységgel asszisztál, olyannyira, hogy a Csík István (dob)–Malina Ervin (bőgő) ritmusszekció gyakran karakteresebben van jelen a zenében, mint a brácsás zenekarvezető.

            A lemez középpontján egy közel tizenkilenc perces kompozíció (Pure) áll, de úgy vélem, nem érdemes egy-egy témát kiszakítani az egészből, a kvartett lemeze inkább egyetlen nagy ívű zenei gondolatnak hat, melyet megszakítás nélkül érdemes végigkövetni.

            Mezei Szilárd különleges helyet vívott ki magának jazzéletünkben. Jelen lemeze azzal a reménnyel kecsegtet, hogy személyén keresztül a magyar jazz jobban bekapcsolódhat majd a műfaj nemzetközi vérkeringésébe.

 

                                                                                              Máté J. György
Gramofon