Tommy Vig nagyzenekari vállalkozásai

 Tommy Vig vibrafonos-dobos, aki évtizedeken át az amerikai jazzélet jelentős és népszerű alakja volt, évek óta Magyarországon él, de nem veszítette el kapcsolatait az amerikai jazzélettel sem. A jazz szülőhazájában ma is számon tartják, mint elsőrangú komponistát, arranzsőrt, muzsikust és zenekarvezetőt. Legutóbb két hónappal ezelőtt hívták meg fellépni egy rangos Los Angeles-i zenei eseményre. A Jazznoise munkatársa amerikai élményeiről kérdezte a muzsikust budapesti otthonában.

– Kérlek, mondj néhány szót az eseményről, amelyre meghívást kaptál.

– Ez egy Los Angeles-i jazzfesztivál, melyet minden évben megrendeznek. A pontos neve International Big Band Olimpics volt. Idén májusban tartották a fesztivált. Ken Poston, a Los Angeles Jazz Institute vezetője szervezi a műsort, évente egy-két fesztivált hoz tető alá az Intézet.

– Az „olimpia” név azt sejteti, hogy valamiféle nagyzenekari versenyről van szó…

– Nem így van. Postonéknál az olimpia inkább az amerikai és külföldi nagyzenekarok seregszemléje, ahol a cél a zene élvezete. A művészetben nincs helye a versengésnek. Olyan együtteseket és muzsikusokat hívnak meg Los Angelesbe, amelyekben és akikben ma is megvan az a bizonyos igazi jazz-érzés, amit főleg csak Amerikában ismernek. A meghívás alapja minden esetben a minőség, nem pedig a szervezők személyes zenei ízlése.

– Te voltál az egyetlen vibrafonos zenekarvezető a fesztiválon?

– Igen, de ennek most másodlagos jelentősége volt. Ezúttal főként, mint big band hangszerelőt hívtak meg Amerikába.

–Most jártál először ezen a fesztiválon?

– Nem, legutóbb 2005-ben hívtak meg, akkor Stan Kenton emlékére szerveztek egy fesztivált, és a Kenton által rendelt és vezényelt, 1986-ból datálódó Four Pieces For Neophonic Orchestra című darabomat adtuk elő.

– Nyilván nem Magyarországról vitted magaddal a zenekarod tagjait…

– Természetesen ottani profi jazzisták voltak a nagyzenekarom tagjai. Volt ugyan beleszólásom a zenekar összetételébe, de nem jelentett nagy nehézséget, mivel nagyrészt régi barátaim, volt zenészpartnereim alkották az együttest. Tizenhét tagú big band adta elő a számaimat.

– Elégedett voltál a többi előadóval és a körülményekkel?

– Nagyon! A fellépők a szakma krémjének számítanak. Ott volt például Milcho Leviev bolgár származású zongorista, aki egykor Art Pepper zenekarában is játszott. Aztán Toshiko Akiyoshi és Bill Holman, két veterán nagyzenekar-vezető. Vagy Arturo Sandoval, egy csodálatos trombitás, aki Kubában nőtt föl. Toshiko elsősorban bebopos hagyományos zenét játszott, Sandoval pedig kubai popjazzt adott elő. Sandoval nekem a szólóiban tetszett a legjobban. Egyébként ezen a fesztiválon csak egyetlen színpad van, ugyanis egy hotel díszterme a helyszín, mintegy 700 főt tud befogadni a terem, becslésem szerint 500-an lehettek jelen az eseményen.

– Egyedül képviselted Magyarországot?

– Igen. Ezt a magyar zeneszerzőknek dedikált szerzeményeken kívül azzal is demonstráltam, hogy vettem valakitől 2000 forintért egy magyar zászlót, és készíttettem belőle magamnak egy nemzeti színű nyakkendőt, abban léptem fel.

– Mielőtt a műsorodról kérdeznélek, mondj valamit a nagyzenekari jazz amerikai státuszáról. Népszerű irányzat ez az átlagemberek körében?

– Egyáltalán nem. Az amerikai átlagpolgár nem hallgat big band zenét, holott az iskoláknak van nagyzenekara. A jazz legnagyobb ikonjai, mondjuk, Thelonious Monk neve nem sokat mond az utca emberének. Sőt, Los Angelesben az a jazzmuzsikus tud csak jól megélni, aki stúdiózenész lesz, mint én voltam 1970-2000-ig.

– Térjünk rá az amerikai műsorodra…

– Öt számot játszottunk, mindegyik az én arrangement-om volt. Az egyik dalt Romberg Zsigmondnak ajánlottam Rise And Shine címmel, ő írta a híres Lover Come Back To Me-t, valamint a Softly As In A Morning Sunrise című dalt, amely az én számom alapját képezte. Kozma Józsefet idéztem meg egy másik számmal, mely világhírű dala, az Autumn Leaves témájára épült. Külön szerzeményt dedikáltam Dizzy Gillespie-nek és Thelonious Monknak, az ötödik dal címzettje pedig Johnny Green volt, a Body And Soul című jazz-örökzöld szerzője, egykori jó barátom és kollégám.

– Itthon is hallhatóak lesznek ezek az új szerzeményeid?

– Mind az öt szám rajta lesz a gyakorlatilag már elkészült új lemezemen, melyen David Murray szaxofonos a vendégszólista. A CD címe The Tommy Vig Orchestra 2012. Welcome To Hungary lesz. Természetesen a lemezen kiváló magyar muzsikusokból álló nagyzenekar szólal meg, a tagok között van Elek Pista és Schreck Feri, hogy csak két nevet említsek.

Máté J. György