Hála Wilda Bélának, Astor Piazzolla (1921-1992) érdeklődni kezdett a klasszikus zene iránt, ez tette lehetővé számára, hogy megalkossa a Tango Nuevót, az argentin zene nagy forradalmát, melybe, dacolva a puristák felháborodásával, disszonáns harmóniákat, jazz-szinkopálást és persze klasszikus zenei elemeket csempészett. Egy életen át küzdött azért, hogy csiszolgassa, finomítsa, új műfajokkal (opera) gazdagítsa saját szellemi hagyományaiban gyökerező modern zenéjét. Utolsó korszakában az olasz-francia Richard Galliano tangóharmonikás lett a többek között Daniel Barenboim és Gary Burton által rajongva tisztelt argentin mester első számú szellemi tanítványa.
Galliano, aki nagyjából Piazzolla halálával egy időben lépett ki a nagyobb nyilvánosság elé Dreyfus-lemezeivel, 2005. június 8-án egy vonósnégyesből, bőgőből és zongorából álló szeptettjével adott hangversenyt a párizsi Théatre des Bouffes du Nordban, ahol a repertoárt szinte teljes egészében a Piazzolla-feldolgozásoknak szenteli. A 12 számos CD-változattal szemben Galliano itt több mint húsz számmal, közel három órán át szórakoztatja közönségét. Furcsa amalgám, melyet utcazenéből és modern kamarazenéből gyúrtak össze. Talán a minőségeknek és a stílusoknak ez a különös egyvelege okozza, hogy a zene mégsem lesz igazán felemelő vagy provokatív. A konvencionális operatőri megoldások tovább gyengítik az összhatást.
Máté J. György
.