Kedvenc videófilmjeim
Beszélgetés Bergendy Istvánnal

Bergendy István a magyar szórakoztató zenei élet egyik legsokoldalúbb egyénisége. Klarinéton és szaxofonon játszik, zenekarvezetõ és hangszerelõ. Több évtizedes pálya áll mögötte, melynek során hol jazz-t játszott, hol meg éppen popzenét; “vájt füleknek” szóló bonyolult dallamú jazzrock-felvételek éppúgy szerepeltek együttesének mûsorán, mint máig énekelt slágerek (Jöjj vissza, vándor, Iskolatáska stb.). Legutóbb Mesél a “Pesti Broadway”... címmel jelentettek meg CD-t, melyen a harmincas-negyvenes évek magyar filmzenéi hallhatók autentikus, mégis új és modern hangszerelésben. Természetesen adódtak hát az elsõ kérdések: megvannak-e Bergendy Istvánnak ezek a régi filmek videón is? És milyen meggondolásból fordult a régi slágerek felé?

- A CD-n szereplő mintegy húsz film közül jónéhány megvan otthoni gyűjteményemben is. Mindenekelőtt a Hyppolit, a lakáj-t említhetem, amely az egyik kedvenc magyar filmem. Ki tudja, hányszor megnéztem már, de máig nem tudok betelni Kabos játékával, a remek párbeszédekkel. Van úgy, hogy csak egy-egy rövid részletet nézek meg belőle, az is nagyon “feldob”. De a Lila ákác, a Meseautó, a Régi keringő, a Halálos tavasz, meg még néhány másik is megvan kazettán.

Ami a másik kérdést illeti: ezeket a filmeket úgy kell felfogni, mint a korabeli hollywoodi musical-ek magyar megfelelőit, vagyis olyan filmek voltak ezek, melyekben a dalbetétek is fontos szerepet játszottak. Amit már kevesebben vesznek észre, az az, hogy a magyar filmek zenéje épp olyan jó, mint az amerikaiaké. Nevesítve: Eisemann Mihály, Hajdú Imre, Fényes Szabolcs, Ábrahám Pál vagy Dolecskó Béla slágerei felérnek Cole Porter dalaival. A CD-n hallható számok a mi standard-jeink, olyanok, mint Amerikában a Night and Day, csak mi elfeledtük őket. S hogy színvonalban nem maradnak el az amerikai dalok mögött, azt Brodszky Miklós esete bizonyítja. Amikor a nevezetes három tenor (Carreras, Pavarotti és Domingo) Los Angelesben elénekelte a Be My Love című régi slágert, kevesen tudták, hogy az Amerikába  kivándorolt Brodszky szerzeményét hallja az óriási tömeg. A CD elkészítésével tehát az volt a célunk, hogy visszahozzuk e dalokat a köztudatba, élő magyar standardekké tegyük őket. Ami egyébként itt hallható, az még csak a jéghegy csúcsa. Körülbelül 250-300 film készült ebben az időben Magyarországon, s ha filmenként két-három dalt számolunk, akkor mintegy 800-900 megmentendő melódiáról van szó.

- Elárulnál egy-két műhelytitkot a lemezfelvételről?

- Az együttes minden tagja már korábban megismerkedett az eredeti felvételekkel. Nem volt osztatlan a lelkesedés, volt, akiben nem volt elég bizalom a régi számok iránt. De ez később megváltozott. A lényeg, hogy a háború előtti slágerekhez is, mint minden archív, feldolgozandó anyaghoz, tisztelettel és alázattal kell közeledni. Mi ezt tartottuk szem előtt. S remélem, a hallgató is ezt fogja érzékelni Damith Endre, Dáni János vagy a magam hangszereléseiből, illetve énekes kollégánk, Zareczky Miklós előadásaiból. Hadd emeljem ki a Tudom, hogy van neki-t, az 1935-ös Halló Budapest egyik slágerét, melyet Fényes Szabolcs a feleségének írt, s amit Damith nagyszerű hangszerelésében hallhatunk most újra, három énekesnőnk előadásában vagy a CD záróegyvelegéből a híres Lehár-féle Vágyom egy nő után-t, amit Zareczky Miklós énekel a mi változatunkban. A régi filmek sajátja, hogy színészeknek kellett énekelni a sokszor bonyolult dallamot. Nem mindig ment nekik. Mi profi énekesekkel dolgozunk, ezek a kiváló dalok megérdemlik.

- Általában is jellemző rád a filmszeretet, vagy csak a régi magyar filmek érdekelnek?

- Nagyon szeretem a filmeket, gyerekkoromban lettem filmrajongó, amikor az olvasásra is rászoktam. Akkoriban ez a kettő még nem zárta ki egymást, mint manapság sok esetben. Az olvasmányos, de irodalmilag is értékes könyveket szerettem a legjobban: Jókait, Verne Gyulát, és persze May Károlyt szintén. Máig vállalom, hogy gyermekded lélek vagyok, tehát elsősorban azokat a történeteket szeretem, ahol az igazság győz. Vagyis a régi westerneket, egyes krimiket, illetve történelmi filmeket. Kedvelem a sok embert mozgató, nagy statisztériával dolgozó kalandfilmeket, az Egri csillagok-at, a Kőszívű ember fiai-t,a Quo vadis?-t, A fáraó-t vagy a Walter Scott-regényekből készült középkori meséket. Erről jut eszembe még egy film, amit a kedvenceim közé sorolok: a Brancaleone ármádiája, ami persze komédia, én azonban úgy vagyok vele, hogy a vígjátékot is csak akkor szeretem, ha olyasmin élcelődik, amit szintén kedvelek.

- Ezek szerint a sci-fi se áll távol az izlésedtől.

- Egyáltalán nem, sőt. Szerintem minden idők egyik legjobb meséje a Csillagok háborúja volt. De ide sorolom a “keményebb” műfajba tartozó Terminátor-t is. Nem tagadom, ha szórakozni, kikapcsolódni akarok, izgalmas, cselekményes filmeket teszek be a gépbe, de ez nem jelenti azt, hogy mondjuk a francia új hullám vagy Fellini művészete hidegen hagy.

- Említetted, hogy gyermeteg lélek vagy. Ez összefüggésben van azzal, hogy olyan televíziós mesesorozatok zenéjét köszönhetik nektek a gyerekek  mint a Futrinka utca vagy a Süsü,a sárkány?

- Persze. Nagyon közel állnak hozzám a “gyerekműfajok” is. Nehezen tudnék jobbat mondani egy nagyszerű Walt Disney-rajzfilmnél. Gyűjtője vagyok több népszerű animációs sorozatnak is, különösen a régi Tom és Jerry-darabok állnak közel a szívemhez. Az effajta porodukcióknál nagyon fontos, hogy jó legyen a filmzene, és sokat tudnék mesélni róla, hogy a Walt Disney-stúdiókban milyen zseniális a hangmérnöki és kompozíciós munka, immár több mint fél évszázada. De ha már rajzfilmekről esik szó, hadd büszkélkedjek el azzal is, hogy zenekarunk működött közre jónéhány népszerű animációs film “magyarításánál”: benne voltunk például A kis hableány vagy Az oroszlánkirály itthoni változatának elkészítésében.

- Mint muzsikusnak, gondolom, zenésfilm- és koncerfilm-gyűjteményed is van.

- Lehet vagy 150 régi, főleg amerikai zenés filmem. Már szinte magam se tudom, mennyi. Nagy a család, és majdnem mindenki zenész, illetve zeneszerető benne. A fiatalabbak szeretik a clipeket is, én inkább a hagyományos koncertfilmeket nézem. Több műfaj képviselteti magát az otthoni tékában: elsősorban jazz. James Morrison, Kenny G, Marcus Miller, David Sanborn, Kenny Garrett és a Brecker Brothers filmjei jutnak eszembe először. Van ezen kívül rock és blues is, de ha látványos produkciót kell említeni, akkor Whitney Houston koncertjét mondanám az amerikai flottánál vagy Nino Rota filmzene-komponista maxi hangversenyét nagyzenekarral és néhány exkluzív vendégművésszel. Rota zongorán játszik, s mint kiderül, billentyűsnek se utolsó.

- Kedvenc színészeid?

- Paul Newman. Gene Hackman. És Woody Allen, a New York-i világpolgár. Bár őt nem is mint színészt kedvelem elsősorban, hanem mint rendezőt és embert. Na persze azt se felejtsük el, hogy ő is klarinéton játszik. Az tetszik különösen, ahogy beszél a saját életéről. Kívülről látja önmagát, és ez nagy dolog. Kevesen képesek rá. És még valami: ő is igazi városi ember, akárcsak én. Legszívesebben a Vörösmarty téren laknék, mert minden, ami igazán fontos számomra, az itt van a város szívében. Woody Allen New York-kal van így. Szóval megértem. Szeretem még Jack Nicholsont, aztán a magyarok közül Kern Andrást és Haumann Pétert. A színésznők közül pedig Kim Basingert és Jodie Fostert mondanám. Foster nem csak amolyan futó tehetség: minden újabb filmjén érezni valami továbbfejlődést. És persze itt vannak a régiek, kanyarodjunk vissza hozzájuk: Judy Garland, Fred Astaire, Ginger Rogers vagy Gene Kelly művészetét - színészi játékát és táncolását - nem tudom soha megunni. A magyarok közül Kabos Gyulával és Latabár Kálmánnal vagyok így. A politikai rendszer változhatott, de Latabár a régi maradt. Az Egy szoknya, egy nadrág, az Állami áruház vagy a Kétszer kettő néha öt lényegileg egy tőről fakad.

Máté J. György