Jazz a romtemplomnál
Jegyzetek a Zsámbék Jazz Open 2006 záró estjére

A 13. században a premontreiek számára épült, majd a 15. században a pálos rend tulajdonába átment zsámbéki templom előtti füves réten évek óta rendeznek nyári jazzfesztivált. Néhány héten át péntek esténként a magyar jazz legismertebb képviselői, a műfaj legfiatalabb hazai művelői és külföldi szólisták, illetve zenekarok váltogatják egymást a színpadon. Idén július 28-án volt a fesztivál utolsó napja: három együttes kapott szót az „izraeli est”-en.

Egy nyári szabadtéri fesztivál ideális hely a jazzhallgatásra: a nézők legkényelmesebb ruhájukban jelennek meg, elviszik magukkal a gyerekeket, hadd halljanak ők is valami igényesebb zenét, s néhány doboz hideg sört helyeznek biztonságba a székük alá, mert jazzhallgatás, és a szünetben folytatott csevegés közben olyan jó belekortyolni a keserű italba. A zsámbéki fesztiválok többek között oldott hangulatukról ismertek: jó idő esetén a romtemplom tövében állítják fel a színpadot, néhány méterrel odébb pedig a széksorokat. Nem látni biztonsági őröket vagy rohamrendőröket: itt senki se fél senkitől. Bárki megszólíthatja a muzsikusokat, hogy aláírást kérjen, dedikáltassa a bejáratnál vásárolt CD-t, vagy csak gratuláljon az aznapi teljesítményhez.

A Zsámbék Jazz Open családias rendezvény. Megfelelő széljárás esetén megtelik a levegő a kerítés mellett szabad lángon puhuló friss sült flekkenek illatával, van, aki kutyát futtat a réten, mások a bukfencező gyerekekkel együtt hancúroznak, vagy megpróbálják kibetűzni a Vörös Hadsereg három itt elesett katonájának cirill betűs sírfeliratát. Néhány méterre pedig ott magasodik a romtemplom, mely nem szigorúan ünnepélyes kontrasztja, hanem „csak” felejthetetlenül szép díszlete az eseménysorozatnak. S ha a péntek esti rendezvényeken nem szólalna meg a jazz a maga sokszínűségében, néha azt hihetnénk, egy majálisra tévedtünk, olyasfajta békebeli eseményre, amelyről az öreg Rezeda Kázmér ábrándozott a Fácán tornácán üldögélve, miközben Piros Flórián és zenekara egy régi valcerrel kedveskedett a kertvendéglő fiatalabb vendégeinek.

Most júliusban „nemzeti estek” színesítették a zsámbéki programot. 7-én amerikai est, 21-én olasz est, a 28-i záró rendezvényen pedig izraeli est volt műsoron. De itt az „est” nem annyit jelent, hogy kizárólag egy bizonyos nemzet szülöttjei mutatkoznak be a közönségnek; sokkal inkább azt jelzi a szó, hogy külföldi művészek játszanak együtt hazai muzsikusokkal. Így volt ez az idei fesztivál utolsó műsornapján is. Először a Darvas Gyula bőgős által vezetett No Limit pozsonyi zenekar lépett színpadra. Darvas 2003-ban harmadik helyezést ért el a budapesti bőgőversenyen, s azóta is koncertezett már Magyarországon. Most dob nélküli kvartettben játszott Kósa Ferenc gitárossal, Jánoska Ferenc zongoristával, valamint a nemrégiben lezajlott Radics Gábor Jazz Hegedű Tehetségkutató Versenyen második helyezést elért Jánoska Romannal. A rutinos trió udvariasan a háttérbe húzódott, és mértékletesen szólózott, hogy minél többször juthasson szóhoz a csapat fiatal hegedűs szólistája. A 17 éves fiú fejlett melódiaérzékkel játszott standardeket és saját szerzeményeket, s a zenekar repertoárja teljesen megfelelt egy nyáresti open air fesztivál nyitó produkciójának. A zsámbéki réten aligha zavarta a nézőket a gitáros erősítőjének kontakthibája, s a familiáris hangulatba a fiatal Jánoska Roman intonálási bizonytalanságai is tökéletesen belefértek. Ami egy stukkózott koncertteremben grimaszokat csalt volna a bennfentesek arcára, itt „része” volt a mulatságnak: Zsámbékra nem az öltönyös zord műítészek mentek zenét hallgatni, hanem azok, akik a meleg estén a műfajból áradó szabadságot akarták élvezni. (Ami nem jelenti azt, hogy a pozsonyiak műsorát záró Epilogue-ra, Jánoska Ferenc szerzeményére ne bólintottak volna a távol maradt szigorú zenekritikusok is.)

A műsorfüzetben írtaktól eltérően ekkor következett az est izraeli fellépője, Eli Degibri tenorszaxofonos Tel Avivból. Degibri idejének csak egy részét tölti Izraelben, hiszen munkáinak legalább a felét New York-i kvartettjével végzi – főleg Amerikában. Magyarországon még kevesen ismerik a nevét, pedig azok közé a fiatal szaxofonosok közé tartozik (Marc Mommaas és Jérôme Sabbagh mellett), akik „idegen” létükre bármilyen illusztris amerikai all-star együttesben helyet kaphatnak. Degibri korábban például Herbie Hancock zenekarában szerzett hírnevet. A muzsikus ezúttal izraeli zenekarát hozta el Magyarországra, s aki végighallgatta koncertjüket, tapasztalhatta, hogy ez a társulás se vallana szégyent a nagy amerikai vagy európai fesztiválokon. A kvartettben Németh Ferenc dobos képviselte hazánkat. Szerepe főleg a kiszolgálás volt, de a ritmikai váltásokban, a visszatérő stílusgyakorlatokban, röviden: a klasszikus örömzenélésben méltó partnere volt a szaxofonos remek ritmusszekciójának. Kezdetben úgy tűnt, az elektromos zongorán játszó Omer Klein és a bőgős Hagai Cohen-Milo zenei kapcsolata távolról a Joseph Zawinul-Miroslav Vitous kettősre emlékeztet a Weather Report korai lemezeiről, később azonban annyi egyéni megoldással éltek, hogy a nagy elődökhöz való hasonlítgatás értelmetlenné vált. Műsorukban Degibri korábbi, illetve nemrégiben kiadott új lemezéről mutattak be néhány szerzeményt.

A fesztivál szervezője, Maloschik Róbert minden évben szolgál egy-két meglepetéssel. Idén a fesztivált záró együttes összetétele jelentette a nem várt fordulatot. Néhány hete jelent meg Kőszegi Imre Drums Poetica című albuma, melyen elsősorban fiatal magyar muzsikusok játszanak a dobos doyen mellett. A zsámbéki koncertre azonban Kőszegi egy szupergrouppal érkezett: a lemezen is szereplő Zsoldos Béla (ütőhangszerek, üstdob, marimba) mellett a Kaliforniából nemrég hazatelepült Víg Tamás játszott vibrafonon, Berkes Balázs bőgőzött és Babos Gyula gitározott. Itt se maradtak el az erősítési problémák, Víg Tamás hangszerét kezdetben alig lehetett hallani, de a nem mindennapi sztárzenekar bőven kárpótolta hallgatóit a műszaki hibákért. A Kőszegi-szerzeményekből álló repertoárt izgalmas élmény volt ebben a különleges formációban hallani, s a dobos zenekarvezetővel együtt reméljük, hogy a kvintettnek lesz módja gondosan begyakorolni az itt elhangzott műsort, hiszen turnét és lemezfelvételt is megérne közös munkájuk.

(2006. július 28., Zsámbék Jazz Open; a No Limit (Pozsony), az Eli Degibri Quartet (Tel Aviv) és a Kőszegi Imre Quintet hangversenye)

Máté J. György