Augusztus utolsó napjaiban kerül sor a Müpa hagyományos nyárbúcsúztató jazzfesztiváljára, mely korábban a műfaj tradicionális stílusaira fókuszált, idén azonban a korábbinál tágasabbnak ígérkezik a stílusspektrum.
Augusztus 27-én Pearls of Swing címmel énekesnők adnak műsort, kísérőként pedig a Szalóky Béla trombitás/harsonás irányította BJC Big Band lesz hallható. Négy énekesnő hangjában gyönyörködhetünk majd: Bolba Éváéban, Micheller Myrtillében, Munkácsy Eszterében és Pocsai Krisztáéban.
Az augusztus 28-i hangversenyen Gonda Jánosra emlékezhetnek mindazok, aki szerették-tisztelték zeneszerzői, előadói és zenepedagógusi tevékenysége miatt. Az est művészeti vezetője Bágyi Balázs dobos lesz.
A zárónapon, 29-én ismét a vokális jazzé lesz a főszerep: Szűcs Gabi és zenekara adja elő a La Femme Fatale című műsorát. A kísérő kvintetten kívül láthatjuk-hallhatjuk az esten Gabi vendégét, az éneklő és prózát is mondó Ónodi Esztert