Október 21-én százhét éves korában kaliforniai otthonában elhunyt Viola Smith, „a leggyorsabb kezű dobos lány a világon”, aki tizenkét darabból álló óriás dobfelszerelésen játszott. A swingkorszakban lett zenekarvezető. A második világháború idején cikket írt a Down Beat-be, melyben felhívta a nagyzenekarok figyelmét, hogy szerződtessenek női zenészeket a katonának bevonult férfiak helyére, de ennek nem lett nagy visszhangja.
Smith már kislánykorában jazzt játszott a hét lánytestvérével alakított zenekarban, a Schmitz Sisters Orchestrában. Az SSO egy rádióműsorban egy férfiakból álló big banddel „versenyezve” szólaltatta meg Gershwin Rhapsody In Blue című művét. Miután testvérei többsége kivált a zenekarból, Viola újabb csupa nőből álló zenekart szervezett, a Coquettes-t, mellyel mérsékelt sikert ért el országszerte. Ő lett az első amerikai női jazzdobos, s mint ilyen, fellépett Harry S. Truman elnök beiktatási gálaestjén. Smith dolgozott Ella Fitzgeralddal és Chick Webbel is. Fellépésein a Snake Charmer című számában adott elő hosszabb dobszólókat. Amikor az emberek úgy kezdték emlegetni, mint „a női Gene Krupa”, kijavította őket, mondván, Krupa a férfi Viola Smith.
Smith a 60-as évek második felében vonult nyugdíjba. Idős éveiben bridzs-tehetségét csiszolgatta. 2012-ben Kaliforniába költözött, ahol egy keresztény közösségben élt.