•  

  •  

  •  

  •  

  •  

 

Vakrepülés Oláh Zoltánnal

 

A „Vakrepülés”, azaz a Blindfold Test az amerikai Down Beat magazin által meghonosított zenehallgatási próba, illetve játék. A „Vakrepülés”-ben részt vevő jazzmuzsikusnak különböző zeneszámokat kell kitalálnia, véleményeznie, értékelnie, s esetleg a felvételeken hallható muzsikusokat beazonosítania. Az értékelés hagyományosan csillagokkal (*) történik. Az öt csillagos felvétel kiváló, az egy csillagos értékelhetetlenül rossz. A játékot megelőzően a muzsikus semmilyen információt sem kap az egyes zeneszámokról.

Oláh Zoltán Budapesten született 1973-ban. Tízévesen kezdett zongorázni, korábban hegedülni tanult. Előbb Csonka Emil és Esze Jenő, majd a Jazzkonzervatórium előkészítőjén ifj. Rátonyi Róbert volt a tanára. Zenészi képességeiről nagy elismeréssel beszélnek a kritikusok. A Gramofon egyik szerzője írta róla, hogy „egyszerre finom és virtuóz játéka élményszámba megy, zenei építkezését tekintve otthonosan mozog a hancocki világban, kemény akkordikája és jó billentése sikeres jövőt sejtet”.

Oláh Zoltán 1994-ben alapította meg a Trio Acoustic zenekart fivérével, Oláh Péter bőgőssel.

A modern mainstream jazzt játszó zenekar első lemezét 1995-ben jelentették meg Autumn Leaves Live in Dabas címmel. A lemezen híres standardek mellett Oláh Zoltán szerzeményei szerepeltek. Ez a lemez 2002-ben, új kiadásban, Japánban is megjelent, és ismét ezres nagyságrendben fogyott. A tokyói Swing Journal magazin szerint a hónap jazzlemeze volt Japánban. 1996-ban All of You címmel jelent meg a trió első stúdióalbuma.

1997-ben két új lemez, a Swinging Steam Roller és a Sakura – Tribute to Japan került a boltokba. Előbbin közreműködött Deseő Csaba is. A Sakura című lemez hangzásában teljesen újat hozott: Oláh Zoltán briliáns módon ültette át a japán népzenét jazzbe. A világon először dolgozott át japán dalokat a jazztrió.1998-ban Tony Lakatossal készítették el Caravan című koncertalbumukat. 2004 decemberében Gypsy Eyes címmel Japánban jelent meg lemezük, melyen a trió saját szerzeményei mellett híres cigány népzenei átdolgozásokat játszott. A Pannon Jazznél publikálták Trio Acoustic/Szekszárd Jazz Q/Szekszárd Spirituale: Happy Birthday To. S.G.G. című rövid albumukat.

Legutóbbi albumuk 2008 februárjában jelent meg Japánban, Giant Steps címmel.

Oláh Zoltán szintén tagja a Cornelio Tutu Bandnek. A Juhász Kornél gitáros (művésznevén: Cornelio Tutu) által alapított együttes (Cornelio Tutu – gitár; Oláh Zoltán – zongora; Oláh Péter – basszusgitár; Csomós Ferenc – dob) első, Keep Playing című CD-je 2004-ben jelent meg, és számos jó kritikát kapott, még a tengerentúlról is. A lendületes, könnyed, dallamos és virtuóz latin-funky-jazz a koncerteken is jól működik. A csapat rendszeresen játszik klubokban az ország különböző pontjain, évente néhány alkalommal pedig rangos hazai és külföldi rendezvényeken lép fel. Cornelio Tutu évente bemutatókat tart a frankfurti Musikmessé-n is.

A keresett zongorista/komponista harmadik zenekara a Trio Olamar, melyben testvére nagybőgőzik és Martonosi György dobol. Gyakori vendégművészük Fatima Gozlan (nay, derbuka, djembe). Az Olamar több nemzetközi fesztiválon sikerrel mutatta be a magyar népzenei örökség bartóki ihletésű gyöngyszemeit, természetesen saját arculatára formálva. Az együttes erőteljes progresszív jazzt játszik, ötvözve a Kárpát-medence dallamvilágával és orientális ritmusokkal. Szirtes Edinával és Fábry Boglárkával kiegészülve óriási sikert arattak reneszánsz kori átdolgozásaikkal.

A „Vakrepülés” felvétele 2008. november 11-én készült. Szerkesztette és készítette Máté J. György.

ART HODES: Panama Rag (a Friar’s Inn Revisited című lemezről, Delmark, 1972. Hodes: zongora; Nappy Trottier: trombita; George Brunis: harsona; Volly DeFaut: klarinét; Truck Parham: bőgő; Barrett Deems: dob).

 

[A szám közben:] Benny Goodman Band? [A tagadó válasz után:] Jellegzetes dixieland-stílust hallottunk. A zongorista játéka is szépen kifejezte ezt. A stílusra jellemzően röviden szólózott. Nem merek tippelni nevekre, ugyanis nem nagyon vagyok járatos a jazznek ebben az ágában. [Art Hodes nevének elhangzása után:] Három csillagot adok a produkcióra.

 

MARTIAL SOLAL: Here’s That Rainy Day (a Longitude című lemezről, CAMJazz, 2007. Solal: zongora; François Moutin: bőgő; Louis Moutin: dob).

 

Itt már modern jazz szólt, engem Keith Jarrett játékára emlékeztetett a zongorista felfogása, de mégsem hiszem, hogy Jarrett-felvétel volt. Nem arab származású zongorista lemezét hallottuk? [A tagadó válasz után:] A nevekkel mindig bajban vagyok. [Miután kiderült, hogy francia zongorista játszott:] Claude Bolling? [Martial Solal nevének elhangzása után:] Szép, levegős játék volt. Ahhoz képest, hogy idős mesterről van szó, a ritmikai váltások, a ritmuseltolások meglepően modernnek hatottak. Érdekesen, egyéni módon improvizált, négy csillagot adok rá.

 

McCOY TYNER: After The Rain (a McCoy Tyner Plays John Coltrane című lemezről, Impulse, 1997. Tyner: zongora; George Mraz: bőgő; Al Foster: dob).

 

Amerikai zongorista? Talán McCoy Tyner? [Az igenlő válasz után:] Rögtön rá tippeltem. A finom hangok utáni erős kitámasztás elég jellegzetesen az ő játékára utalt. A ballada középrészénél volt a legtipikusabb a Tyner-sound. Nagyon jellemzőek a tremolói. Öt csillag.

 

HIROMI UEHARA: Softly As In A Morning Sunrise (a Beyond Standard című lemezről, Telarc, 2008. Hiromi: zongora, billentyűs hangszerek; David Fiuczynski: gitár; Tony Grey: basszusgitár; Martin Valihora: dob).

 

A számot felismertem: Softly As In A Morning Sunrise. A dobos esetleg Dave Weckl lehetett. Talán Chick Corea zongorázott. [A tagadó válasz után:] Nehéz tippelni, mert tiszta Corea-utánzatot hallottunk. [Hiromi nevének elhangzása után:] Őt nem ismerem. De a zenekar egésze az Elektrik Band másolataként hatott. A gitáros hozott időnként egy-egy új színt a zenébe. A dobos Weckl stílusában kísért. Talán a basszusgitár-szólóban lehetett a legtöbb eredeti vonást felfedezni. Ez csak három csillagot ér.

 

MICHIEL BORSTLAP: Face On The Ballroom Floor (a Body Acoustic című lemezről, EmArcy, 1999. Borstlap: zongora; Tom Beek: tenorszaxofon; Jesse van Ruller: gitár; Anton Drukker: bőgő; Jeroen de Rijk: ütőhangszerek; Hans Eijkenaar: dob).

 

Chick Corea? Csak félve kérdezem, mert ilyesfajta Corea-felvétellel még nem találkoztam, ugyanakkor a bartóki skálák, a harmóniamenet, sőt a billentés is teljesen Chick Coreát idézi. [Borstlap nevének elhangzása után:] Három csillagot tudok adni a felvételre.

 

NAT KING COLE: Embraceable You (az I Don’t Know Why című lemezről, Past Perfect, 1943. Cole: zongora, ének; Oscar Moore: gitár; Johnny Miller: bőgő).

 

Nat King Cole egy Gershwin-számot játszik. Ő inkább énekesként volt nagy, de persze zongoristának is jelentős. 4,5 csillag legyen a felvétel.

 

BILLY TAYLOR: I’ll Remember April (a Dr. T. című lemezről, GRP, 1993. Taylor: zongora; Victor Gaskin: bőgő; Bobby Thomas: dob).

 

Tanácstalan vagyok. [Taylor nevének elhangzása után:] Nagyon szép és kellemes volt a zongora-bevezető. Lehetett hallani, hogy egy nagy öreg játszik. Viszont az improvizáció nem tetszett, akadozó-ingadozó volt. Három csillagot érdemel a bevezető ballada-rubato és a dinamika miatt, de amikor a triójáték beindult, csalódást keltett.

 

ENRICO PIERANUNZI: These Foolish Things (a Ballads című lemezről, CAMJazz, 2004. Pieranunzi: zongora; Marc Johnson: bőgő; Joey Baron: dob).

 

[A bőgőszóló alatt:] Jaj, de hamisan játszik! [A szám végén:] Nem merek tippelni. Négy csillagot tudok adni rá. Elég kellemes zongorajáték szólt, elegáns volt a szám végi improvizáció. Európai pianistáról lehet szó, ez hallatszik a soundon. [Pieranunzi nevének elhangzása után:] Bevallom, az ő munkásságát nem nagyon ismerem.

 

THELONIOUS MONK: Reflections (a Solo 1954 című lemezről, Vogue, 1954. Monk: zongora).

 

Ez egy nagyon régi felvétel. Erroll Garner? [Monk nevének elhangzása után:] Ja, persze! Hogy épp az ő neve nem ugrott be! Érdekes felfogásban, szabálytalanul játszott, mint mindig. Korszakalkotó különlegesség az életműve. Négy csillag.

 

ERROLL GARNER: It’s All Right With Me (az In Concert című lemezről, Giants Of Jazz, 1955. Garner: zongora; Eddie Calhoun: bőgő; Denzil Best: dob).

 

[Fél perc után:] Erroll Garner! Ő is különleges stílust vezetett be a jazztörténetbe. Bal kézzel szinte a négyet hozta. Mintha gitárstílust ültetett volna át zongorára. A szólói alatt is szólt a négy, hozta harmóniában, nem kellett alá walking bass vagy ingabasszus. Természetesen öt csillag, ez nem is kérdés.

 

Máté J. György

 

.