Trió Kontraszt: A feledésbe merült idő rejtélyes képfoszlányai

BMC - ****½

Aki a két tavalyi, remekbe szabott Grencsó-lemez, a Ken Vandermarkkal közösen felvett Do Not Slam the Door!, illetve az Esszék alapján próbálja megjósolni, mit hall majd a Trió Kontraszt mostani (2019 nyarán felvett) albumán, nagy meglepetésekre számíthat. Dekonstruktív szaxofonosunk, a magyar jazzélet egyedülálló alakja mindig gondoskodik róla, hogy próteuszi váltásokkal hökkentse meg az előítéletes zenehallgatót. Ez a költői címet viselő, kilenc számból álló gyűjtemény esetében sincs másképp.
Már az sem mellékes, hogy a zenekar nevében nem szerepel Grencsó István neve. Ennek az az oka, hogy egyrészt három muzsikus nem-hierarchikus együttműködését rögzítették a BMC stúdiójában, másrészt – és ez még fontosabb indok – ha mégis „zenekarvezetőt” kellene választani a lemezhez, az alighanem Kovács Tickmayer István billentyűs lenne – a felcsendülő kilenc kompozíció szerzője, akinek közreműködése ebben a nagyszerű trióban a legmarkánsabbnak hallatszik anélkül is, hogy tudnánk, az ő szerzeményei szólnak. Grencsó, aki évtizedek óta megszokta, hogy a változó összeállítású Kollektívákat irányítsa, itt se vonul a háttérbe, nincs a gesztusában semmi művi szerénytelenség, csupán egy lépést tesz oldalra. Számára természetesek az efféle döntések, korábban már több olyan csoportosulásban (Noiz Orchestra, Budbudas) fordult meg, ahol nem volt jellemző egy bizonyos muzsikus vezető szerepe.
A cím alapján azt mondhatjuk, az időről és az emlékezésről szól a lemez. Úgy tűnik, a trió számára inkább ciklikus, mintsem lineáris mozgásként kell gondolnunk múló perceinkre. Ezt sugallják a zene különböző szintjein megvalósuló ismétlődések. A leglátványosabb például a CD elején és végén feltűnő „varázsló kertje” motívum, mely emléket állít a tavaly elhunyt zongoraművésznőnek és zenepedagógusnak, Kurtág Mártának, ugyanakkor bekapcsolja a lemez kulturális áramkörébe Csáth Géza elbeszélését, valamint a százhúsz évvel ezelőtti Vajdaságot, ahonnan Tickmayer is származik, noha hosszú évekkel ezelőtt Franciaországban telepedett le.
A zene kulcsszava az eklektika. A trió bő iróniával helyez egymás mellé/fölé nehezen összeilleszthető tömböket egy zenei bricolage jegyében. A CD-t záró Trash Tango emez eljárás mulattató, „klasszikus” példája.

Máté J. György