•  

  •  

  •  

  •  

  •  

Mathias Eick – The Door

 

A norvég jazz ontja a stílusteremtő fiatal muzsikusokat, kiknek tehetségükön kívűl minden esz köz – financiális, publicitásbeli – rendelkezésükre áll, hogy mihamarabb a nemzetközi figyelem középpontjába kerüljenek projektjeikkel.. Mathias Eick 29 éves trombitás, bőgős, gitáros, vibrafonos és még ki tudja mi mindenen játszik, aki a rock’n’roll-tól a punk rockon át a legkülönbözőbb pop, jazz és kortárszenei irányzatokban mintegy 50 lemezen játszott fontos szerepet. 2007-ben megkapta a Jazzfesztiválok Nemzetközi Szövetsége és a Nemzetközi Jazzoktatási Szövetség  nagydíját a legjobb fiatal tehetség számára, és most rukkol elő debütáló szólólemezével  az ECM kiadásában. Ismét egy sikerszagú norvég projekt. Az első benyomások, hogy egy az ECM korai időszakára jellemző, „északi” hangulatú, triviális minimalista eszközökkel operáló, a hallgató érzelmeit szentimentális olykor patetikus dinamikai játszadozással megpuhító zenei anyaggal van dolgunk. Az album és a koncepció sikerszagú. Eick rendkívül jó izléssel és egyensúlyérzékkel a végsőkig feszíti a grandiózus és a giccs közötti határokat. A trombita vibrató nélküli, éteri ha kell levegős vagy karcos, a dinamikai csúcspontokon mértéktartóan sikoltó megszólalása minden bizonnyal eléri a kívánt hatást. A zongorista Jon Balke  már harminc éve kitűnő jarrettes partnere sok sztárnak. Az effektek mestere, benyúl a húrok közé, lehelletszerűen kopogtatja a legalsó és legfelső billentyűket. A kvartett Eick memóriájában élő dallamocskákat visz végig elképesztően megnyújtott dinamikai íveken, és mindezt párás szemekkel hallgatjuk.

 

Szigeti Péter

.