Zsonglőrparádé

Grencsó Quartet - Győr, Rába mozi 2006. április 29.

 

A zsúfolásig megtelt győri Richter Terem - azelőtt Rába mozi – először a Grencsó Quartet produkciójának adott helyet, s ez jó felvezetés volt a Dave Holland Quintet koncertjéhez; energikus, megkomponáltságában is szabadon szárnyaló zenéjük hasonló beállítottságú közönséget vonzott. A Gramofon Zenekritikai Műhely tagja is erősen érezte ezt a vonzást.

 Dave Holland, az angol származású, de Miles Davis 1968-as invitálása óta az Egyesült Államokban élő nagybőgős, zeneszerző, zenekarvezető járt már ugyan Magyarországon (korábban éppen a Miles Davis-emlékzenekarral, valamint Herbie Hancock New Standard együttesével Budapesten), de saját kvintettjét most hallhattuk itthon először élőben. Természetesen sokakat vonzott Holland sztár mivolta, amit a rangos amerikai szaklap, a Down Beat kritikusi szavazásán begyűjtött, hosszasan sorolható győzelmei is megerősítenek. S ha azt is hozzávesszük, hogy a szintén szép karriert befutó Chris Potter játszott vele tenorszaxofonon, máris el tudjuk képzelni azt a tapsorkánt, ami az épp csak színpadra lépő muzsikusokat fogadta. Két másik tag, Robin Eubanks harsonás és Steve Nelson vibrafonos-marimbás is ismert lehetett a magyar publikum számára Holland korábbi kvintett- és big band-lemezeiről; a dobos Nate Smith játéka viszont valószínűleg mindenki számára az újdonság erejével hatott.

 A Holland-sztori ismeretében nem meglepő, hogy jelentős elvárással figyelték az ő és társai játékát a jazzrajongók. A kvintett pedig az első pillanattól kezdve feszesen, lendületesen, pengeélesen játszott, egy percnyi bemelegítésre sem volt szükségük. Produkciójuk egyszerre nyújtott esztétikai és intellektuális élményt. Úgy éreztem, mindazok a szerzemények, amelyeket korábban koncertlemezekről megismerhettünk (például a Jugglers Parade), most, élőben még élvezetesebbek voltak, mert még jobban kiviláglott, milyen elképesztő muzsikusi teljesítmények alakítják a hosszan hömpölygő kompozíciókat. Az az együttjáték, az a díszszázadokat lepipáló összhang, aminek köszönhetően minden dinamikai és szerkezeti váltás magától értetődő könnyedséggel történt meg, mindenkit lenyűgözött.

Sok-sok páratlan metrum, egymásra helyezett motívumok, amelyek iszonyúan komplex szöveteket adnak: ez jellemezte szinte minden szerzeményét a zenekartagoknak. Holland, Eubanks, Potter és Nelson is hozott számokat, köztük új anyagot is, amelyek igen közel álltak egymáshoz stílusukat, gondolatvilágukat tekintve. Erre a szövetre hihetetlenül magas hangszertudással előadott szólók, sokszor 8-10 perces és mindvégig izgalmas improvizációk épültek. (Talán Eubanks vitte a pálmát, aki könnyedén cáfolt rá arra a megállapításra, hogy a harsona nehézkes, nehezen intonálható hangszer.) Mindeközben a dinamika és az építkezés is hatalmas ívet járt be.

Ha érheti kritika a produkciót (a teljesen ad hoc módon dolgozó helyi világosító mellett), az talán csak személyes ízlés kérdése: számomra Holland & Co. szerzeményeinek harmóniavilága némi hűvösséget áraszt, bár ezért a szólók magas hőfoka kárpótolt, és az is igaz, hogy ez a fajta harmóniavilág szinte Holland védjegyévé vált. Mindenesetre a siker kirobbanó volt, az élmény pedig maradandó minden Győrbe látogató jazzkedvelő számára.

Bércesi Barbara

.