•  

  •  

  •  

  •  

  •  

A Monsieur Doumani sikere szinte példátlan a világzenében. A ciprusi triónak nincs szüksége befolyásos ügynökségre és kiadóra, ügyet sem vet a divathullámokra, mégis tele van vele a sajtó: bemutatkozó albuma, a 2013-as Grippy Grappa megjelenése után „a legjobb újonnan feltűnt zenekar”, a két évvel későbbi Sikoses után pedig „a legjobb európai zenekar” díjára jelölte a rangos Songlines magazin. Az igazi áttörést azonban a 2018-as Angathin eredményezte, mely olyan mérvadó sikerlisták élvonalában töltött három hónapot, mint a Transglobal World Music Chart és a World Music Charts Europe. Ez pedig azt jelenti, hogy az európai világzenei rádiók 2018 tavaszán a Monsieur Doumani felvételeit sugározták leggyakrabban.
A 2011 óta működő együttes kezdetben feldolgozott népzenét adott elő, de legutóbbi albuma már saját szerzeményeire épül. Angelos Ionas akusztikus gitáron, Antonis Antoniou (a buzukiféle) tzourason, Demetris Yiasemides pedig harsonán játszik - hangszerelésük tehát meglehetősen sajátos. A prímet a tzouras viszi, olyan hangütéssel, amely a városi görög zenékre, főleg a kortárs rembetikóra emlékeztet. Az is jól hallható azonban, hogy a trió tagjai korábban rock- és jazz-zenekarokban játszottak. Dalaik így nemcsak frissek, de változatosak is - nem beszélve a megosztott ciprusi társadalom kiélezett politikai és gazdasági helyzetére reflektáló karcosságukról. Ha már egyszer tüskét jelent az Angathin… Budapesti koncertjüket december 9-én tartják a Müpa Fesztivál Színházában.

embed video plugin powered by Union Development