•  

  •  

  •  

  •  

  •  

Az 1998-ban alakult, Kollmann Gábor művészeti vezetésével működő Budapest Jazz Orchestra hazánk legnépszerűbb big bandjévé vált. Fennállásának eddigi húsz évében sok emlékezetes koncert, hazai és nemzetközi elismerés, valamint számos külföldi vendég fellépése színesítette palettáját. A képzett jazz-zenészekből álló együttes a hagyományos, tizenhét fős bigband-felállást követi, az izgalmas hangszerelésekről az ezúttal karmesterként is közreműködő amerikai harsonás, Ed Neumeister gondoskodik. Vendégekben nem lesz hiány: a zenekar két igen kedves hazai szólistáját, László Attila gitárost és Oláh Kálmán zongoristát hívta meg, s az est fényét két amerikai sztárfellépő is emeli majd. Joe Lovano tizennégy jelölés mellett két Grammy-díj birtokosa, a Berklee College of Music díszdoktora, multiinstrumentalista zenész, aki mind zeneszerzőként, mind előadóként merészen kalandozik stílusok és különböző formációk között, így keresve új utakat a művészi kifejezésben, újradefiniálva a jazz fogalmát. A dobos Peter Erskine szintén a Berklee díszdoktora és kétszeres Grammy-díjas. Pályája során több mint hétszáz lemezen működött közre, s szinte lehetetlen lenne felsorolni azokat a világsztárokat, akikkel együtt zenélt. A nagyzenekari hangzás sem áll távol tőle, rendszeresen játszik szimfonikus zenekarokkal; az angol zeneszerző, Mark-Anthony Turnage 2013-ban neki írta Erskine című concertóját. Az ígéretes hangversenyt október 27-én tartják a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében.

embed video plugin powered by Union Development