•  

  •  

  •  

  •  

  •  

Június 9-én kilencvenöt éves korában elhunyt Lorraine Gordon, New York legrégebbi jazzklubja, a patinás Village Vanguard tulajdonosa. Az asszony férje halála után, 1989-ben vette át a klub irányítását. Halálát egy sztrók szövődményei okozták, nyilatkozta a klub menedzsere, Jed Eisenman. Lorraine Gordon negyven éven át volt a Vanguard alapítója és tulajdonosa, Max Gordon felesége. De a jazzt sokkal korábban szerette meg az asszony. Tizenévesen lett jazzrajongó, az 1930-as években, és tizenhét éves korában, 1940-ben járt először a Village Vanguardban. Ekkor már tagja volt a newarki Hot Clubnak, mely a jazz barátainak szabad társulása volt. Nem sokkal később Lorraine megismerkedett első férjével, Alfred Lionnal, a Blue Note Records alapítójával és vezetőjével. 1949-ben elváltak, Lorraine pedig egy másik jazzrajongó, Max Gordon felesége lett. Férje halálát követően ő intézte a klub ügyeit. A New York Times gyászcikke idézi egy tréfás interjúját, melyben elmondja: amikor döntést kell hoznia a klub ügyében, elgondolja, mit tenne a férje, majd annak ellenkezőjét cselekszi. A Village Vanguard ars poeticája ennek ellenére nem sokat változott, amióta 1935-ben megnyílt a déli Hetedik sugárút 178-ban, Greenwich Village-ben. Egyetlen ékalakú helyiség az alagsorban, mely 123 ember befogadására alkalmas. Az akusztika kiváló. Több mint száz híres jazzfelvétel készült a klubban: John Coltrane, Sonny Rollins, Bill Evans, Sun Ra, Arthur Blythe és mások rögzítettek jelentős albumokat itt.