•  

  •  

  •  

  •  

  •  

Március 3-án nyolcvanegy éves korában Alzheimer-kórban elhunyt Misha Mengelberg avantgarde jazz-zongorista, a holland jazz egyik megteremtője, a kísérletező Instant Composers Pool nagyzenekar vezetője. Mengelberg többek között Fred Anderson, Derek Bailey, Eric Dolphy, Dave Douglas, Steve Lacy, Evan Parker, Roswell Rudd és Ken Vandermark oldalán játszott. Az 1935-ben Kijevben született muzsikus családja Hollandiába emigrált a Szovjetúnióból, a zongorista itt nőtt fel, majd, miután építészetet tanult, a Hágai Királyi Konzervatórium diákja lett. Nagybácsikája Willem Mengelberg, a világhírű karmester volt. A zongorista egyetemi évei után kezdett érdeklődni John Cage zenéje iránt, első híres jazzszereplése Eric Dolphy utolsó albumán hallható. Stílusán erős nyomot hagyott Thelonious Monk játéka. 1961-ben Han Bennink dobossal alapította meg az Instant Composers Poolt és laza kapcsolatot ápolt a fluxus-mozgalommal. Szintén az ő nevéhez fűződik a STEIM (Studio for Electro Instrumental Music) megalapítása. Az ICP-ben (mely egyben a lemezkiadójuk neve is volt) olyan muzsikusok fordultak meg, mint Willem Breuker, John Tchicai, Michael Moore és George Lewis. A ma is aktív zenekar újabb szólistái voltak Mary Halvorson gitáros és Ray Anderson harsonás. Mengelberg az ICP-n kívül is számos lemezfelvételt készített, 1979-ben például a Three Points and a Mountain-t Peter Brötzmannal. A pianista a 2000-es évekig is aktívan dolgozott.

embed video plugin powered by Union Development